Itt a bejelentés: kiderült, hogyan juthatott be a térre a terrortámadás elkövetője Magdeburgban – térképen mutatjuk!

2024. december 21. 21:18

Egy helyen nem voltak csak kordonok. Az pont elég volt.

2024. december 21. 21:18
null

A magdeburgi karácsonyi vásáron elkövetett támadáskor az elkövető a menekülési és mentési útvonalon juthatott el a központi térre – mondta Tom-Oliver Langhans, a város rendőrkapitánya, amelyről a Tagesschau.de számolt be.

Ronni Krug, a közrendvédelmi osztály vezetője szerint 

a menekülési és mentési útvonalat nem védték kordonok.

A mentők és a tűzoltóság ezen az útvonalon keresztül tud bejutni a térre balesetek esetén. A mobil rendőri egységek azonban ott állomásoztak, így az utak nem voltak teljesen védtelenek – mondta Krug.

Ezt is ajánljuk a témában

A támadás ebben a formában nem volt előre látható. Olyan eset volt, amire egyetlen szervező sem számíthatott” – mondta Krug. Megjegyezte, hogy a terület biztonsági koncepcióját többször módosították – legutóbb novemberben szigorították.

A hatóság vezetője a sajtótájékoztatón bejelentette: 

a koncepciót legjobb tudásunk és meggyőződésünk szerint állították össze.

A cselekmény indítékának feltárása még folyamatban van. Bár a hatóságok támadásként kezelik az esetet, Horst Walter Nopens főügyész szerint 

továbbra sem világos, hogy terrortámadásról van-e szó. 

A sajtóban megjelent hírt, miszerint a szaúdiak figyelmezették a német hatóságokat a magdeburgi támadóval kapcsolatban, a rendőrkapitány nem kívánta kommentálni.

Ezt is ajánljuk a témában

A magdeburgi ügyészség ötrendbeli gyilkosság miatt nyomoz – közölte a főügyész. 

Forrás: www.tagesschau.de

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: JAN WOITAS / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Összesen 136 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
antisorosweapon-2
2024. december 24. 00:50
Retardált németek
SABOTAGE
2024. december 23. 06:22
BOLDOG KARÁCSONYT PEDOFIDESZNYIKEK!!!!!!
SyncBaer
2024. december 22. 19:40
Te Ronni Krug, ha nem volt előre látható és nem is lehetett rá számítani, akkor mi a jó francnak raktatok le pár száz Merkel-legót? Miért ette ott a fene a rendőröket? Féltetek, hogy újra feltámad (az később lesz, húsvétkor) és megszökik (himmelfahrt = meg majd májusban)? Nem világos, hogy terrortámadásról volt szó? Ha azt írja a jogotok, hogy: Terror = bezeichnet das gezielte Auslösen von Angst und Schrecken von Menschenmassen oder Einzelpersonen durch kriminelle Taten, um ein individuelles oder politisches Ziel zu erreichen. ( ... félelem és borzalom szándékos kiváltása tömegekben vagy egyénekben, bűncselekménnyel egyéni vagy politikai cél elérése érdekében.) Akkor vagy szöveget nem értesz, vagy nagyon buta, aljas alattomos alakként éled életed.
Skulo
2024. december 22. 18:42
A spéci német
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!